HEGEK
STRIÁK
EGYENETLEN BŐRTÓNUS
A Bio-Oil® a világ vezető terméke a hegek és striák ápőlásában
Bio-Oil home Bio-Oil home
keyboard_arrow_down
Mire használható?
Hegek
Hegek
A hegek a gyógyulási folyamat velejárói, és a seb területén bekövetkező kollagén-túltermelés következtében alakulnak ki. A hegek érésük során számos változáson mennek keresztül, de természetükből fakadóan tartósan fennmaradnak. A Bio-Oil terméket úgy fejlesztették ki, hogy segítsen javítani a hegek kinézetét, de eltüntetni nem képes azokat.
A Bio-Oil terméket naponta kétszer körkörös mozdulatokkal kell a hegbe masszírozni, legalább 3 hónapon keresztül. Újonnan kialakult hegek esetében a Bio-Oil alkalmazása csak a seb gyógyulása után kezdhető meg, és sérült bőrfelületen nem alkalmazható. Az eredmény egyénenként eltérhet.
Striák
Striák
Amikor a test gyorsabban növekszik, mint az őt borító bőr, a bőr megreped, és a gyógyulása során heg keletkezik. Ezek a hegek striákként láthatók a bőr felszínén.
A striák kialakulásának valószínűsége a bőrtípus, rassz, életkor, étrend és a bőr hidratáltsága függvényében változik. A striák kialakulására a leginkább hajlamosak a terhes nők, a testépítők, azok a tinédzserek, akiknél hirtelen felgyorsul a növekedés, illetve azok, akiknél gyors súlygyarapodás lép fel.
A striák természetükből fakadóan tartósan fennmaradnak, és bár a Bio-Oil terméket úgy fejlesztették ki, hogy segítsen javítani striák kinézetét, eltüntetni nem képes azokat.
A Bio-Oil terméket naponta kétszer körkörös mozdulatokkal kell a striákba masszírozni, legalább 3 hónapon keresztül. Terhesség során a második trimeszter kezdetétől naponta kétszer javasolt a Bio-Oil-t a striák kialakulására hajlamos területek, vagyis a has, mell, derék, csípő, fenék, illetve a comb felső részének bőrébe masszírozni. Az eredmény egyénenként eltérhet.
Egyenetlen bőrtónus
Egyenetlen bőrtónus
Egyenetlen bőrtónus akkor alakul ki, amikor a szervezet nem egyenletes mennyiségben termel melanint. Ezt előidézhetik külső okok, például a napfénynek való túlzott kitettség, vagy rossz minőségű bőrfehérítő termékek alkalmazása; illetve belső okok, például a terhességgel, menopauzával vagy fogamzásgátlók szedésével összefüggő hormonális ingadozások. A Bio-Oil segít az egyenetlen bőrtónus kinézetének javításában.
A Bio-Oil alkalmazása az érintett területeken naponta kétszer javasolt, legalább 3 hónapon keresztül. A Bio-Oil nem tartalmaz fényvédőt. Csak a Bio-Oil teljes felszívódása után alkalmazzon fényvédőt. Az eredmény egyénenként eltérhet.
Öregedő bőr
Öregedő bőr
A ráncos bőrt általában az öregedéssel hozzák összefüggésbe. A ráncosodást elsősorban a bőr kollagénből és elasztinból álló támasztószerkezetének meggyengülése idézi elő. A Bio-Oil számos olyan összetevőt tartalmaz, amely fokozza a bőr plaszticitását és segít a bőrt puhábbá, simábbá és rugalmasabbá tenni, s ezáltal csökkenteni a ráncos kinézetet. A Bio-Oil hidratál is, ami javítja a bőr szerkezetét és tónusát, valamint a finom vonalak és a ráncok megjelenését.
A Bio-Oil alkalmazása az érintett területeken naponta kétszer javasolt. Az eredmény egyénenként eltérhet.
Vízhiányos bőr
Vízhiányos bőr
A bőr felszínén van egy láthatatlan olajréteg, amely határfelületet képezve megakadályozza a nedvesség eltávozását. Nagyon száraz közegben ez a lipidréteg gyakran már nem képes ellenállni, és túlságosan sok nedvesség távozik a bőrből. A mindennapi fürdés vagy zuhanyzás a lipidréteg megbontása révén súlyosbíthatja ezt a folyamatot a szappan és a víz összehúzó hatása miatt. A Bio-Oil pótolja a bőr természetes olajbevonatát, segít helyreállítani határoló funkcióját, hogy a bőr képes legyen megőrizni a nedvességét.
A Bio-Oil alkalmazása naponta kétszer javasolt. Az eredmény egyénenként eltérhet.

Formula
Formula
Formula
A Bio-Oil formula olajbázisban oldott növényi kivonatok és vitaminok kombinációja. Forradalmi összetevője a PurCellin Oil™, ami a formula állagát egészében megváltoztatja, így az hígabb lesz és nem zsírosít, s ezáltal a vitaminok és növényi kivonatok értékes hatóanyagai könnyen felszívódnak.
A Bio-Oil esetében az Európai Parlament és a Tanács kozmetikai termékekre vonatkozó rendeletének megfelelően megtörténtek a biztonságossági felmérések. Kiértékelték a toxikológiai profilt, a kémiai szerkezetet, az egyes összetevők mennyiségét a termékben, valamint ezek teljes napi expozíciós szintjét, és a Bio-Oil alkalmazását biztonságosnak nyilvánították (terhes nők esetén is).
Összetevők
Összetevők
Növényi eredetű összetevők
Calendula Officinalis Flower Extract (Körömvirágolaj)
Lavandula Angustifolia Oil (Levendulaolaj)
Rosmarinus Officinalis Leaf Oil (Rozmaringolaj)
Anthemis Nobilis Flower Oil (Kamillaolaj)
Vitaminok
Retinyl Palmitate (A-vitamin)
Tocopheryl Acetate (E-vitamin)
Olajbázis
Paraffinum Liquidum
Triisononanoin
Cetearyl Ethylhexanoate
Isopropyl Myristate
Glycine Soja Oil
Helianthus Annuus Seed Oil
Tocopherol
Bisabolol
Illat (Rózsa)
Parfum
Alpha-Isomethyl Ionone
Amyl Cinnamal
Benzyl Salicylate
Citronellol
Coumarin
Eugenol
Farnesol
Geraniol
Hydroxycitronellal
Limonene
Linalool
Szín
CI 26100
Gyártás
Gyártás
A Bio-Oil gyártása az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által előírt jelenlegi helyes gyártási gyakorlatnak (cGMP) megfelelően történik. A gyártás megkezdése előtt mindegyik összetevőnél teszteket végeznek a hamisítás és a mikrobiológiai szennyezettség kiszűrésére, és minden legyártott tételből egy mintán laboratóriumi vizsgálatokat végeznek, majd a mintát tárolják, és öt éven keresztül megfigyelik.
A Bio-Oil teljes csomagolása újrahasznosítható, és mindegyik papír csomagolóanyag igazoltan megfelel a fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatnak.
A Bio-Oil előállítása során nem keletkezik káros sugárzás, veszélyes hulladék, illetve szennyvíz.

Klinikai vizsgálatok
Hegkezelés vizsgálata, 2010
Hegkezelés vizsgálata, 2010
Vizsgálóhely
proDERM alkalmazott bőrgyógyászati kutatóintézet, Hamburg, Németország.
Célkitűzés
A Bio-Oil hatásosság felmérése hegek kinézetének javítása terén.
Minta
Alanyok: 36 női résztvevő különböző etnikai háttérrel. A résztvevők életkora: 18-65 év. A hegek kora: újonnan kialakulttól legfeljebb 3 évesig. A hegek elhelyezkedése: has, láb, kar, nyak, térd, törzs, felsőtest.
Módszerek
Kettősvak, randomizált és placebo-kontrollos vizsgálat. Az alanyoknak vagy két összehasonlítható hege volt, vagy egy olyan hege, ami elég nagy volt ahhoz, hogy csak a heg egyik felét kezeljék, és alanyon belüli összehasonlítást végezzenek. A terméket 8 héten keresztül naponta kétszer alkalmazták, és a célterületen további masszírozásra nem került sor. A termék felvitele rendszeres időközönként, felügyelet mellett történt. A hegek felmérésére a 0., 2., 4., illetve 8. héten került sor. A Patient and Observer Scar Assessment Scale (POSAS, hegfelmérő skála a beteg és a vizsgáló részére) alapján meghatározott különböző hegparaméterek kiértékelését végezték el.
Eredmény
A Bio-Oil hatásos a hegek kinézetének javítása terén. Az alanyok 66 százalékánál statisztikailag szignifikáns eredmény igazolódott már 2 hét (15 nap) után. Nyolc hét (57 nap) után az alanyok 92 százalékánál mutatkozott javulás, és a javulás mértéke a 2 hét után láthatónak csaknem a háromszorosa volt. A vizsgálat időtartama alatt a POSAS értékek folyamatos javulása volt megfigyelhető.
Hegkezelés vizsgálata, 2005
Hegkezelés vizsgálata, 2005
Vizsgálóhely
A Dél-Afrikai Orvostudományi Egyetem Fotobiológiai Laboratóriuma.
Célkitűzés
A Bio-Oil hatásosság felmérése hegek kinézetének javítása terén.
Minta
Alanyok: 24 résztvevő, 22 nő és 2 férfi. A résztvevők életkora: 18-60 év. A hegek kora: újonnan kialakulttól legfeljebb 3 évesig. A hegek típusa: apró égésektől műtéti hegekig (12 nagy heg, 14 kis heg - egy résztvevőnek három hege is volt).
Módszerek
Egyszeres vak (a felmérést/értékelést végző személy), randomizált és kontrollált vizsgálat. Páros vizsgálati elrendezés, amely lehetővé teszi az alanyon belüli összehasonlítást. Az alanyoknak vagy két összehasonlítható hegük volt, vagy egy olyan hege, amely elég nagy volt ahhoz, hogy csak a heg egyik felét kezeljék. A terméket 12 héten keresztül naponta kétszer alkalmazták a célterületen. A termék felvitele rendszeres időközönként, felügyelet mellett történt. A hegek felmérésére a 0., 4., 8., illetve 12. héten került sor.
Eredmény
A Bio-Oil mind objektív, mind szubjektív felmérések alapján javította a hegek kinézetét. Az alanyok 65 százaléka 4 héten belül a heg kinézetének javulásáról számolt be.
Hegkezelés felhasználói tesztje, 2002
Hegkezelés felhasználói tesztje, 2002
Vizsgálóhely
Ayton-Moon, Somerset, Egyesült Királyság
Célkitűzés
A Bio-Oil terméknek a hegek kinézetének javítására való képességének kiértékelése egy 82 felhasználó bevonásával végzett vizsgálatban.
Minta
Alanyok: 82 résztvevő, köztük felnőttek és gyerekek vegyesen. A hegek kora: újonnan kialakulttól az akár 10 évesnél is régebbiig. A hegek típusa: kiemelkedő, lapos vagy besüppedő hegek, az apró égésektől és horzsolásoktól a műtéti hegekig. A hegek elhelyezkedése: változó.
Módszerek
A terméket 4 héten keresztül napi 3 alkalommal alkalmazták. A résztvevők azt az útmutatást kapták, hogy a terméket körkörös mozdulatokkal masszírozzák a hegbe, amíg teljesen fel nem szívódik. A 0., 2., illetve 4. héten interjúra került sor. A résztvevők 1-től 9-ig terjedő skálán értékelték a javulás mértékét (1, ha “nincs javulás”, 9, ha “sokat javult”).
Eredmény
A résztvevők 82 százaléka jelezte a hegek kinézetének javulását 4 hét után.
Aknés hegek kezelésének vizsgálata, 2012
Aknés hegek kezelésének vizsgálata, 2012
Vizsgálóhely
Peking University First Hospital, Bőrgyógyászati Osztály, Peking, Kína.
Célkitűzés
Feltáró vizsgálat a Bio-Oil hatásosságának felmérésére az arcon lévő, akne okozta hegek kinézetének javítása terén kínai alanyoknál.
Minta
Alanyok: 44 kínai alany újonnan (kevesebb mint 1 éve) kialakult, akne okozta hegekkel az arcukon. A Bio-Oil kezelésben részesülő csoport 32 alanyt számlált, a kezelésben nem részesülő csoportban 12 alany volt. Az alanyok életkora: 14-30 év.
Módszerek
Randomizált, kontrollált, a hatásosságot osztályozó személy számára vak vizsgálat. Az alanyok részt vettek egy kezdeti szűrővizsgálaton, amit egyhetes kimosási időszak követett. A terméket 10 héten keresztül naponta kétszer alkalmazták. A termék felvitele rendszeres időközönként, felügyelet mellett történt. Felmérésre a 0., 4., 8., illetve 10. héten került sor, és ezen belül az alábbi eljárásokat végezték el: Globális hegesedési pontszám (Global Scarring Score, GSS) felmérése a vizsgáló által, az akne okozta heg színének/vörösségének mérése kromaméterrel, a faggyú mennyiségének mérése sebuméterrel, valamint a mitesszerek és gyulladásos bőrelváltozások számának dokumentálása bőrgyógyász által. Az alanyok minden viziten kitöltöttek egy önfelmérő kérdőívet is.
Eredmény
A klinikai osztályozás során a legjobb eredmény a Bio-Oil által a macularis (lapos) akne okozta hegek erythemájának (vörösségének) csökkentésében megfigyelhető hatásosság volt, és a bőr egészében világosodott. Az önfelmérő kérdőív eredményei azt mutatták, hogy az alanyok 84 százaléka javulást tapasztalt az aknés hegek általános állapotában, és több mint 90 százalékuk tapasztalta a hegek színének fakulását. Az aknés elváltozások számolása és a faggyú mennyiségének mérése kimutatta, hogy a Bio-Oil nem idéz elő vagy súlyosbítja az aknét, és nem fokozza a faggyútermelődést sem.
Stria kezelésének vizsgálata, 2010
Stria kezelésének vizsgálata, 2010
Vizsgálóhely
proDERM alkalmazott bőrgyógyászati kutatóintézet, Hamburg, Németország.
Célkitűzés
A Bio-Oil hatásosságának felmérése a striák kinézetének javítása terén.
Minta
Alanyok: 38 női résztvevő, különböző etnikai háttérrel. A résztvevők életkora: 18-65 év. A striák oka: változó (terhességgel, súlygyarapodással, illetve tinédzserkori felgyorsult növekedéssel összefüggő). A striák elhelyezkedése: has, comb, csípő.
Módszerek
Kettősvak, randomizált és placebo-kontrollos vizsgálat. Az alanyoknak vagy több összehasonlítható striájuk volt, vagy egy olyan, ami elég nagy volt ahhoz, hogy csak a stria egyik felét kezeljék, és alanyon belüli összehasonlítást végezzenek. A terméket 8 héten keresztül naponta kétszer alkalmazták, és a célterületen további masszírozást nem végeztek. A termék felvitele rendszeres időközönként, felügyelet mellett történt. A striák felmérésére a 0., 2., 4., illetve 8. héten került sor. A Patient and Observer Scar Assessment Scale (POSAS, hegfelmérő skála a beteg és a vizsgáló részére) alapján meghatározott különböző hegparaméterek kiértékelését végezték el.
Eredmény
A Bio-Oil hatásos a striák kinézetének javítása terén. Az alanyok 95 százalékánál statisztikailag szignifikáns eredmény igazolódott már 2 hét (15 nap) után. Nyolc hét (57 nap) után az alanyok 100 százalékánál mutatkozott javulás, és a javulás mértéke a 2 hét után láthatónak több mint kétszerese volt. A vizsgálat időtartama alatt a POSAS értékek folyamatos javulása volt megfigyelhető.
Stria kezelésének vizsgálata, 2005
Stria kezelésének vizsgálata, 2005
Vizsgálóhely
A Dél-Afrikai Orvostudományi Egyetem Fotobiológiai Laboratóriuma.
Célkitűzés
A Bio-Oil hatásosságának felmérése a striák kinézetének javítása terén.
Minta
Alanyok: 20 női résztvevő. Az alanyok életkora: 18-65 év. A striák elhelyezkedése: has.
Módszerek
Egyszeres vak (a felmérést/értékelést végző személy számára), randomizált és kontrollált vizsgálat. Páros vizsgálati elrendezés, amely lehetővé teszi az alanyon belüli összehasonlítást. Az alanyoknak a has két oldalán voltak striái, ami lehetővé tette, hogy csak a has egyik oldalát kezeljék. A terméket 12 héten keresztül naponta kétszer alkalmazták a célterületen. A termék felvitele rendszeres időközönként, felügyelet mellett történt. A striák felmérésére a 0., 4., 8., illetve 12. héten került sor.
Eredmény
A Bio-Oil mind objektív, mind szubjektív felmérések alapján javította a striák kinézetét. Az alanyok 50 százaléka 8 héten belül a striák kinézetének javulásáról számolt be.
Egyenetlen bőrtónus kezelésének vizsgálata, 2011
Egyenetlen bőrtónus kezelésének vizsgálata, 2011
Vizsgálóhely
Thomas J. Stephens & Associates, Inc., Texas, Amerikai Egyesült Államok.
Célkitűzés
A Bio-Oil hatásosságának kiértékelése az egyenetlen bőrtónus és pettyes pigmentáció kinézetének javítása terén az arc és a nyak enyhe-közepes mértékű fénykárosodása (öregedése) esetén alkalmazva nőknél.
Minta
Alanyok: 67 női résztvevő (különböző etnikai háttérrel) az arc és nyak területén enyhe-közepes mértékű klinikailag meghatározott fénykárosodással . A Bio-Oil kezelésben részesülő csoport 35 alanyt számlált, a kezelésben nem részesülő csoportban 32 alany volt. Az alanyok életkora: 30-70 év.
Módszerek
Randomizált, kontrollált, a hatásosságot osztályozó személy számára vak vizsgálat. Az alanyok részt vettek egy kezdeti szűrővizsgálaton, amit egyhetes kimosási időszak követett. A terméket 12 héten keresztül naponta kétszer alkalmazták az arc és a nyak bőrén. A termék felvitele a kiindulási vizit alkalmával felügyelet mellett történt. A klinikai kiértékelésre a 0., 2., 4., 8., illetve 12. héten került sor. Az alanyoknál az arc és a nyak esetében az egyenetlen bőrtónus és a pettyes pigmentáció klinikai osztályozása külön-külön történt meg.
Eredmény
A Bio-Oil hatásos az egyenetlen bőrtónus és pettyes pigmentáció kinézetének javítása terén a fénykárosodott (öregedő) bőr kezelése során. Négy hét után mindkét paraméter statisztikailag szignifikáns javulást mutatott az arc és a nyak területén. Tizenkét hét után a Bio-Oil kezelésben részesülő alanyok 86 százalékánál statisztikailag szignifikáns javulás mutatkozott az arc egyenetlen bőrtónusának kinézetében, az alanyok 71 százalékánál az arc pettyes pigmentációjának kinézetében, 69 százaléknál a nyak egyenetlen bőrtónusának kinézetében, illetve 60 százaléknál a nyak pettyes pigmentációjának kinézetében.
Egyenetlen bőrtónus kezelésének vizsgálata, 2005
Egyenetlen bőrtónus kezelésének vizsgálata, 2005
Vizsgálóhely
A Dél-Afrikai Orvostudományi Egyetem Fotobiológiai Laboratóriuma.
Célkitűzés
A Bio-Oil hatásosságának felmérése az egyenetlen bőrtónus kinézetének javítása terén.
Minta
Alanyok: 30 női résztvevő különböző etnikai háttérrel. A résztvevők életkora: 18-55 év. A pigmentáció típusa: melasma az arcon.
Módszerek
Egyszeres vak (a felmérést/értékelést végző személy számára), randomizált és kontrollált vizsgálat. Páros vizsgálati elrendezés, amely lehetővé teszi az alanyon belüli összehasonlítást. Az alanyoknak mindkét oldalon voltak pigmentfoltjaik, ami lehetővé tette, hogy csak az arc/nyak egyik oldalát kezeljék. A terméket 12 héten keresztül naponta kétszer alkalmazták a célterületen. A termék felvitele rendszeres időközönként, felügyelet mellett történt. A bőrtónus felmérésére a 0., 4., 8., illetve 12. héten került sor.
Eredmény
A Bio-Oil világos és sötét bőrtípusok esetén egyaránt javította az egyenetlen bőrtónus kinézetét. Az alanyok 93 százaléka a kinézet javulásáról számolt be 6 hét után. A klinikus világos és sötét bőrtípusok esetén egyforma mértékű javulást észlelt a 0. és a 8. hét között. A klinikus a 8. és a 12. hét között a sötét bőrtípusok kifejezettebb javulását észlelte.
Öregedő bőr kezelésének vizsgálata, 2011
Öregedő bőr kezelésének vizsgálata, 2011
Vizsgálóhely
Thomas J. Stephens & Associates, Inc., Texas, Amerikai Egyesült Államok.
1. vizsgálat: arc és nyak
Célkitűzés
A Bio-Oil hatásosságának kiértékelése az arc és a nyak bőrének enyhe-közepes mértékű fénykárosodása (öregedése) esetén alkalmazva nőknél.
Minta
Alanyok: 67 női résztvevő (különböző etnikai háttérrel) az arc és a nyak területén enyhe-közepes mértékű, klinikailag meghatározott fénykárosodással . A Bio-Oil kezelésben részesülő csoport 35 alanyt számlált, a kezelésben nem részesülő csoportban 32 alany volt. Az alanyok életkora: 30-70 év.
Módszerek
Randomizált, kontrollált, a hatásosságot osztályozó személy számára vak vizsgálat. Az alanyok részt vettek a kezdeti szűrővizsgálaton, amit egyhetes kimosási időszak követett. A terméket 12 héten keresztül naponta kétszer alkalmazták az arc és a nyak bőrén. A termék felvitele a kiindulási vizit alkalmával felügyelet mellett történt. A klinikai kiértékelésre a 0., 2., 4., 8., illetve 12. héten került sor. Az alanyoknál az arc és a nyak esetében a következő hatásossági paraméterek klinikai osztályozása külön-külön történt meg: általános kinézet, finom vonalak, durva ráncok, pettyes pigmentáció, egyenetlen bőrtónus, érdesség/simaság vizuálisan felmérve, érdesség/simaság tapintással felmérve, feszes kinézet, valamint tisztaság (fénytelenség).
Eredmény
A Bio-Oil hatásos a fénykárosodott (öregedő) bőr általános kinézetének javításában az arc és nyak területén. Nyolc hét után statisztikailag szignifikáns eredmény volt megfigyelhető az összes klinikailag osztályozott hatásossági paraméter tekintetében. Tizenkét hét után a Bio-Oil kezelésben részesült alanyok 94 százalékánál az arc, 80 százalékánál pedig a nyak általános kinézetének statisztikailag szignifikáns javulása mutatkozott.
2. vizsgálat: test
Célkitűzés
A Bio-Oil hatásosságának kiértékelése a dekoltázs, a lábszár és a kar bőrének enyhe-közepes mértékű fénykárosodása (öregedése) esetén alkalmazva nőknél.
Minta
Alanyok: 67 női résztvevő (különböző etnikai háttérrel) az arc és nyak területén enyhe-közepes mértékű, klinikailag meghatározott fénykárosodással . A Bio-Oil kezelésben részesülő csoport 35 alanyt számlált, a kezelésben nem részesülő csoportban 32 alany volt. Az alanyok életkora: 30-70 év.
Módszerek
Randomizált, kontrollált, a hatásosságot osztályozó személy számára vak vizsgálat. Az alanyok részt vettek a kezdeti szűrővizsgálaton, amit egyhetes kimosási időszak követett. A terméket 12 héten keresztül naponta kétszer alkalmazták a dekoltázs, a lábszárak és a karok bőrén. A termék felvitele a kiindulási vizit alkalmával felügyelet mellett történt. A klinikai kiértékelésre a 0., 2., 4., 8., illetve 12. héten került sor. Az alanyoknál a dekoltázs, a lábszárak és a karok esetében a következő hatásossági paraméterek klinikai osztályozása külön-külön történt meg: általános kinézet, cserzett állag, szárazság/hámlás, érdesség/simaság vizuálisan felmérve, valamint érdesség/simaság tapintással felmérve.
Eredmény
A Bio-Oil hatásos a fénykárosodott (öregedő) bőr kinézetének javításában a test területén. Négy hét után statisztikailag szignifikáns eredmény volt megfigyelhető az összes klinikailag osztályozott hatásossági paraméter tekintetében. Tizenkét hét után a Bio-Oil kezelésben részesült alanyok 89 százalékánál a dekoltázs, a lábszárak és a karok általános kinézetének statisztikailag szignifikáns javulása mutatkozott.
Vízhiányos bőr kezelésének vizsgálata, 2011
Vízhiányos bőr kezelésének vizsgálata, 2011
Vizsgálóhely
A Dél-Afrikai Orvostudományi Egyetem Fotobiológiai Laboratóriuma.
1. vizsgálat
Célkitűzés
A Bio-Oil egyszeri alkalmazásának a szaruréteg (stratum corneum) barrierfunkciójára és a bőr hidratáltságára gyakorolt hatásának felmérése.
Minta
Alanyok: 40 női alany különböző etnikai háttérrel. Vizsgált terület: a vizsgált termékeket minden alany alkarjának voláris (tenyér oldali) felszínén alkalmazták.
Módszerek
A bőr hidratáltságának felmérése Corneométerrel elsődleges mérésként, valamint a barrier funkció felmérése Vapométerrel másodlagos mérésként. A résztvevők a mérések előtt 2 órával szappannal megmosták az alkarjukat. Elvégezték a kiindulási eszközös méréseket. Ezután az alkar voláris részének különböző területeire Bio-Oil terméket és egy referenciaolajat vittek fel minden alany esetében. A mérésekre a termékek alkalmazása után közvetlenül, valamint 2 órával később került sor, a termékek letörlése előtt és után. Egy kezeletlen kontroll bőrterületet is megmértek minden alkalommal.
Eredmény
Az alkalmazás után közvetlenül mindkét termék csökkentette a transzepidermális vízvesztést a kezeletlen kontrollhoz képest. A két órával később, a letörlés előtt mért emelkedett ellenállás-értékek mindkét olaj esetében fokozott hidratáltságot jeleztek. Két órával később, azután, hogy az olajokat a bőrről letörölték, a Bio-Oil alkalmazásának területén a referenciaolajhoz képest tovább emelkedett a transzepidermális vízvesztés mértéke, ami arra utal, hogy több nedvesség szabadult fel a bőrön keresztül, azaz a bőr hidratáltabb volt.
2. vizsgálat
Célkitűzés
A Bio-Oil napi kétszeri alkalmazásának hatása a száraz bőr hidratáltságára és megnyugtatására.
Minta
Alanyok: 25 női Kaukázusi résztvevő. Vizsgált terület: a vizsgált termékeket minden alany lábszárának külső felszínén alkalmazták.
Módszerek
Szappan 7 napon keresztül történő alkalmazásával száraz bőrt alakítottak ki. Ezt követően naponta kétszer Bio-Oil terméket és egy referenciaolajat alkalmaztak. A bőrt az 1. és a 3. napon mérték fel. Egy képzett vizuális kiértékelő vizuális kiértékelést végzett kétszeres nagyítású nagyítólámpa alkalmazásával. Egy kezeletlen kontroll bőrfelszín kiértékelésére is sor került mindegyik időpontban.
Eredmény
Mind a Bio-Oil, mind a referenciaolaj enyhítette a bőrszárazságot a kezeletlen kontrollhoz képest. A 3. napon a Bio-Oil statisztikailag hatásosabbnak bizonyult. A Bio-Oil termékkel kezelt bőrterületek vizuális tulajdonságainak szignifikáns javulása alátámasztja a száraz bőr megnyugtatása terén mutatott hatásosságot.
Az akne előidézésére való képesség vizsgálata, 2006
Az akne előidézésére való képesség vizsgálata, 2006
Vizsgálóhely
Future Cosmetics, Pretoria, Dél-afrikai Köztársaság.
Célkitűzés
Annak vizsgálata, hogy a Bio-Oil növeli-e az akne és a mitesszerek kialakulásának valószínűségét
Minta
Alanyok: 21 résztvevő, 17 nő és 4 férfi, különféle etnikai háttérrel, 50 százalékban aknéra hajlamosak.
Módszerek
Randomizált és kontrollált vizsgálat. A terméket 28 napon keresztül naponta kétszer alkalmazták. Három területen végeztek kiértékelést: egy kezeletlen területen (negatív kontroll), a Bio-Oil alkalmazásának területén, valamint egy olyan területen, amelyen acetilált lanolin alkoholt alkalmaztak (pozitív kontroll - akne kialakulását ismerten előidéző termék). A vizsgált termékeket a hát felső részén, a lapockák régiójában alkalmazták.
Eredmény
Igazolódott, hogy a Bio-Oil nem idézi elő akne és miteszer kialakulását valamint nem komedogén. Azokon a területeken, amelyeken Bio-Oil terméket alkalmaztak, nem mutatkozott szignifikáns eltérés a kezeletlen területhez képest. A pozitív kontroll aknét idézett elő.
Érzékeny bőr teszt, 2006
Érzékeny bőr teszt, 2006
Vizsgálóhely
Future Cosmetics, Pretoria, Dél-afrikai Köztársaság.
Célkitűzés
Annak vizsgálata, hogy a Bio-Oil bőrirritációt idéz-e elő érzékeny bőrű alanyoknál.
Minta
Alanyok: 21 résztvevő. A résztvevők kora: 18-65 év. Beválasztási kritériumok: Ismerten érzékeny bőrű alanyokat választottak ki, és pozitív kontrollt (tejsav) alkalmaztak az érzékeny bőrstátusz igazolására.
Módszerek
Randomizált és kontrollált vizsgálat. Három területen végeztek kiértékelést: egy olyan területen, amelyen ioncserélt vizet alkalmaztak (negatív kontroll), a Bio-Oil alkalmazásának területén, illetve egy olyan területen, amelyen 1 százalékos nátrium-dodecil-szulfát oldatot alkalmaztak (pozitív kontroll - ismerten bőrirritáló hatású szer). A vizsgált termékeket tapaszra cseppentve vitték fel az alkar voláris (tenyér felőli) felszínének bőrére, és a tapaszokat 24 óra után távolították el. A bőr kiértékelését és a reakciók feljegyzését az alkalmazás után 24, 48, 72, illetve 96 órával végezték el. A kiértékelésre bőrgyógyász jelenlétében került sor. A bőrreakciókat nullától 4-ig terjedő skálán értékelték (0 jelentette azt, ha nincs reakció, 4 pedig az élénk vörös elváltozást).
Eredmény
Igazolódott, hogy a Bio-Oil nem irritáló termék érzékeny bőrű alanyok számára. Egyetlen alanynál sem mutatkozott mellékhatás a Bio-Oil alkalmazását követően. A Bio-Oil átlagos reakciós értéke 96 óra alatt 0,03 volt. A Bio-Oil alkalmazása mellett jobb eredményeket kaptak, mint az ioncserélt víz (negatív kontroll) alkalmazásakor.
A felszívódás vizsgálata, 2011
A felszívódás vizsgálata, 2011
Vizsgálóhely
proDERM alkalmazott bőrgyógyászati kutatóintézet, Hamburg, Németország.
1. vizsgálat
Célkitűzés
A Bio-Oil felszívódási sebességének felmérése standard felvitelt és bedörzsölést követően.
Minta
Alanyok: 22 képzett értékelő (21 nő és 1 férfi). Vizsgált terület: a vizsgált termékeket minden értékelő alkarjának voláris (tenyér felőli) felszínén alkalmazták.
Módszerek
Kettősvak, randomizált és kontrollált vizsgálat. Az értékelők alkarjának voláris (tenyér felőli) felszínére Bio-Oil terméket és egy referenciaolajat vittek fel. Az értékelők 100 körkörös mozdulatot végeztek meghatározott sebességgel. Az értékelők ezután egy ötfokú skálán értékelték a termékek felszívódását úgy, hogy a két véglet a “nagyon lassan szívódik fel”, illetve a “nagyon gyorsan szívódik fel” volt. Két időpontban - a felvitel előtt és két perccel a termék felvitele után - került sor sebuméteres mérésre a bőr olajtartalmának meghatározása céljából.
Eredmény
A Bio-Oil bőrbe való felszívódását a képzett értékelők többsége (77,3%) “nagyon gyorsnak”, illetve “gyorsnak” minősítette. Ezt a sebuméterrel végzett műszeres mérés is alátámasztotta: a második időpontban végzett mérés azt igazolta, hogy a bőrön visszamaradt Bio-Oil mennyisége szignifikánsan kisebb, mint a referenciaolaj mennyisége.
2. vizsgálat
Célkitűzés
A Bio-Oil felszívódási sebességének felmérése standard felvitelt és bedörzsölést követően.
Minta
Alanyok: 100 résztvevő (97 nő és 3 férfi). Vizsgált terület: a vizsgált termékeket minden résztvevő alkarjának voláris (tenyér felőli) felszínén alkalmazták.
Módszerek
Kettősvak, randomizált és kontrollált vizsgálat. A résztvevők alkarjának voláris felszínére Bio-Oil terméket és egy referenciaolajat vittek fel. A résztvevők mindkét vizsgált terméket egy percen keresztül dörzsölték be a bőrükbe. A résztvevők ezután egy ötfokú skálán értékelték a termékek felszívódását úgy, hogy a két véglet a “nagyon lassan szívódik fel”, illetve a “nagyon gyorsan szívódik fel” volt.
Eredmény
A Bio-Oil bőrbe való felszívódását a képzett értékelők többsége (72%) “nagyon gyorsnak”, illetve “gyorsnak” minősítette.
Okklúziós vizsgálat, 2008
Okklúziós vizsgálat, 2008
Vizsgálóhely
A vizsgálatot Prof. Dr. J Wiechers végezte a Rigano Laboratóriumban (Milánó, Olaszország).
Célkitűzés
Annak kiértékelése, hogy a Bio-Oil képes-e a magzatmázhoz hasonló mértékű okklúzió létrehozására. (A magzatmáz vagy vernix caseosa az a krémszínű-fehér, viszkózus biofilm, amely a magzatot borítja, amíg az az anyaméhben van. A magzatmázat a kozmetológusok széles körben a hidratálás “arany standardjának” tekintik, mivel okklúziós szintje ideális.)
Módszerek
Főzőpohárba ismert mennyiségű vizet helyeztek, és a poharat Vitro-Skin™ félig áteresztő hártyával vonták be, aminek tulajdonságai az emberi bőr felszínének tulajdonságaira hasonlítanak. A membránt magzatmázzal és Bio-Oil termékkel kezelték, és az idő függvényében mérték a víz távozásának sebességét a főzőpohárból. Ezt összehasonították a víz távozási sebességével olyan esetben, amikor a hártyát nem kezelték semmilyen termékkel. A vízpára áthaladási sebességét mindegyik termék esetében kiszámolták, és g/m2/óra mértékegységben fejezték ki.
Eredmény
A Bio-Oil okklúziós szintje a magzatmázéhoz nagyon hasonlónak mutatkozott, a Bio-Oil esetében 23,5, a magzatmáz esetében pedig 27,2 volt.

Elismerések
Díjak Leggyakrabban ajánlott
Az orvosok, gyógyszerészek és szülésznők által leggyakrabban ajánlott termék hegek és striák ápolására.
Australia, Orvosok körében végzett felmérés (ACA Research HCP Study Jan 2019, 2019)
Australia, Gyógyszerészek körében végzett felmérés (ACA Research HCP Study Jan 2019, 2019)
Canada, Orvosok körében végzett felmérés (EnsembleIQ Healthcare Group and RK Insights, 2019)
Canada, Gyógyszerészek körében végzett felmérés (EnsembleIQ Healthcare Group and RK Insights, 2019)
Germany, Gyógyszerészek körében végzett felmérés (BVDA / German Pharmacist Association, 2015)
Ireland, Gyógyszerészek körében végzett felmérés (3 Gem, 2015)
Italy, Szülésznők körében végzett felmérés (Millward Brown, 2014)
Kenya, Gyógyszerészek körében végzett felmérés (Consumer Insight, 2015)
New Zealand, Orvosok körében végzett felmérés (Colmar Brunton, 2018)
South Africa, Orvosok körében végzett felmérés (IPSOS, 2018)
South Africa, Nőgyógyászok körében végzett felmérés (IPSOS, 2018)
South Africa, Szülésznők körében végzett felmérés (IPSOS, 2018)
South Africa, Gyógyszerészek körében végzett felmérés (IPSOS, 2018)
United Kingdom, Gyógyszerészek körében végzett felmérés (3 Gem, 2018)
Zimbabwe, Orvosok körében végzett felmérés (Marketers Association of Zimbabwe, 2016)
Zimbabwe, Szülésznők körében végzett felmérés (Marketers Association of Zimbabwe, 2016)
Zimbabwe, Gyógyszerészek körében végzett felmérés (Marketers Association of Zimbabwe, 2016)
Piacvezető
Piacvezető termék a hegek és striák ápolására
Australia (Aztec Segment and item list as defined by Aspen Pharmacare, based on AU Grocery & Pharmacy Scan combined data within Hand & Body Skin Care Database. September, 2017)
Belgium (IMS data Q2 2019 (value))
Botswana (Medswana (Pty) Ltd, 2016)
Canada (Nielsen MarketTrack. Specialty Creams, Lotions and Scar Treatments. National Grocery, Drug + Mass, 52 weeks ending Feb 3, 2018)
Finland (Pharmacy data and GFT retail data, value sales, 2016)
Germany (Nielsen IMS Health)
Hungary (IMS Health Pharmacy Survey Q1, 2016)
Ireland (IMS Firming & Anti-Stretch Mark Total value 52 week period July 18)
Italy (IMS Dataview Multichannel, Pharmacy + Parapharmacy + Corner Gdo, Reconstructed Class Anti-stretch marks (82F2A) + Scars (46A3), sell-out volume, rolling year ending in September 2018. )
Kenya (Consumer Insight, 2015)
Liechtenstein (IMS Health GmbH - Pharma Trend, Units & Sales Value, Sept 2017)
Malaysia (Nielsen, Scar & Stretch Mark, PM Drugstore/Pharmacy, January - June 2017)
Namibia (Geka Pharma (Pty) Ltd 2016 and Nampharm 2016)
Netherlands (IRI, YTD 52 2016)
New Zealand (IRI, National Combined MAT, October 2015)
Poland (IQVIA Poland Pharmascope 04/2019, 82F2 FIRMING&A-STRETCH PRODS, Value(PLN), MAT 04/2019 © 2019 IQVIA and its affiliates. All rights reserved.)
Portugal (39,4% Nº1 in Strech Market - Pharmacy only IQVIA Portugal July 2019)
Singapore (Nielsen, Scar & Stretch Mark, PM Drugstore/Pharmacy, 2016)
South Africa (Nielsen, Total Value ranking 52 week period ending 31 Jan 2018)
Swaziland (Swazi Pharm Wholesalers (Pty) Ltd, 2016)
Sweden (Nielsen Scanningdata, HPC, Other Skincare, Scars/Stretchmarks, MAT W52, 2018)
Switzerland (IMS Health GmbH - Pharma Trend, Units & Sales Value, Sept 2017)
Ukraine (PharmStandard)
United Kingdom (IRI Value Sales, Skincare Treatments category, Total UK, 52 weeks ending 1 Dec 2018)
Zimbabwe (Marketers Association of Zimbabwe, May 2016)

Megvásárolható
Magyarország
Megvásárolható
Gyógyszertárakban



SZÁRAZ BŐR
Úttörő technológia a bőrszárazságban szenvedők számára.
Bio-Oil home Bio-Oil home
keyboard_arrow_up
Érzékeny bőr teszt, 2017
Vizsgálóhely
proDERM alkalmazott bőrgyógyászati kutatóintézet, Hamburg, Németország.
Célkitűzés
A Bio-Oil "gél száraz bőrre" készítmény bőrirritációt kiváltó tulajdonságának felmérése.
Minta
Alanyok: 31 résztvevő (26 nő és 5 férfi), akik közül önbevallás alapján 52%-nál érzékeny bőr, 26%-nál IV-es típusú allergia (a kozmetikai összetevők kivételével), és 48%-nál atópia állt fenn. A résztvevők életkora: 20 – 70 év
Módszerek
Randomizált és kontrollált. Három terület értékelésére került sor: az egyik területre ioncserélt vizet vittek fel (negatív kontroll), a másik területen Bio-Oil gél száraz bőrre készítményt alkalmaztak, a harmadik területre pedig nátrium-dodecil-szulfát (SDS) 1%-os oldatát vitték fel (pozitív kontroll – ismert bőrirritáló anyag). A tesztkészítményeket egy alkalommal alkalmazták a hát bőrén 24 órán keresztül egy epikután tapasz tesztsorozat alkalmazásával. Az elsődleges bőrirritáció felmérésére szolgáló vizuális értékelést képzett értékelő végezte el 15 perccel a tapaszok eltávolítása után, majd 24, illetve 48 órával a tapaszok eltávolítása után. A bőrreakciókat 0 és 4 közötti skálán osztályozták (ahol a 0 jelenti azt, hogy nincs reakció, a 4 pedig azt, hogy nagyon vörös és gyulladásos reakció látható).
Eredmény
Egyik alanynál sem lépett fel mellékhatás a vizsgált készítménnyel szemben, és a pontszámok megegyeztek a negatív kontroll pontszámaival: a vizuális pontszám minden alanynál, minden időpontban 0 (nulla) volt. A bőrre vonatkozó tolerálhatóság (irritáció) szempontjából tehát a Bio-Oil gél száraz bőrre készítmény „nagyon jó”-nak ítélhető.
Áttekintés
A Bio-Oil® gél száraz bőrre új módszert kínál a száraz bőr kezelésére. A száraz bőr ápolására szolgáló hagyományos termékek, például a krémek, testápolók és testvajak elsősorban vízből készülnek. E víz legnagyobb része a bőrrel érintkezve egyszerűen elpárolog. Gyakran ez idézi elő a termékek alkalmazása során tapasztalt hidegérzetet. A Bio-Oil® gél száraz bőrre olajból készül, ezért a felvitelkor „meleg” érzést kelt. Egy vizsgálatban, amelyet bőrszárazságban szenvedő felhasználók bevonásával végeztek, a résztvevők többsége azt mondta, hogy a gél jobb volt, mint bármi más, amit eddig a száraz bőrre alkalmaztak.

Összetevők
Paraffinum Liquidum, Isopropyl Palmitate, Triisononanoin, Cetearyl Ethylhexanoate, Glycerin, Butyrospermum Parkii Butter, Aqua, Isopropyl Myristate, Urea, Caprylic/Capric Triglyceride, Isostearyl Isostearate, C26-28 Alkyl Dimethicone, Sodium Lactate, Gluconolactone, Sodium PCA, Sodium Hyaluronate, Octyldodecyl PCA, Sucrose Laurate, Sucrose Stearate, Lactic Acid, Lanolin, Butylene Glycol, Dimethicone/Vinyl Dimethicone Crosspolymer, Bisabolol, Helianthus Annuus Seed Oil, Silica, Glycine Soja Oil, BHT, Retinyl Palmitate, Tocopheryl Acetate, Niacinamide, Linoleic Acid, Linolenic Acid, Tocopherol, Anthemis Nobilis Flower Oil, Calendula Officinalis Extract, Rosmarinus Officinalis Leaf Oil, Lavandula Angustifolia Oil, Parfum, Citronellol, Farnesol, Limonene, Linalool, CI 17200.

Klinikai vizsgálatok
Hidratálási hatásosság vizsgálat, 2018
Hidratálási hatásosság vizsgálat, 2018
Vizsgálóhely
Thomas J. Stephens & Associates, Inc., Texas, Amerikai Egyesült Államok.
Célkitűzés
A Bio-Oil gél száraz bőrre hidratáló hatásának felmérésére.
Minta
Alanyok: 28 női résztvevő (a Fitzpatrick-skála szerinti bőrtípusok megoszlása: I-es típus 1 résztvevőnél, II-es típus 13 résztvevőnél és III-as típus 14 résztvevőnél). A résztvevők életkora: 29 – 65 év
Módszerek
Kettéosztott testfelületen végzett, az értékelő számára maszkolt, randomizált, kontrollált klinikai vizsgálat. Az egyhetes kiszárítási időszak után következett a kéthetes kezelési időszak és a háromnapos regressziós időszak. A kéthetes kezelési időszak során az alanyok Bio-Oil gél száraz bőrre készítményt alkalmaztak az előre kijelölt egyik lábszárukon, míg a másik lábszár kezeletlenül maradt. Klinikai értékelésre a kiinduláskor, majd a 2., 4., 7., 9., 11. és 14. kezelési napon, valamint az 1., 2. és 3. regressziós napon került sor. Az alanyoknál klinikailag osztályozták a bőrszárazságot (0-tól 5-ig terjedő skálán). A bőr hidratáltságának bioinstrumentációs mérését Corneometer és SKICON alkalmazásával végezték el. A barrierfunkció indikátoraként szolgáló transzepidermális vízvesztés (transepidermal water loss, TEWL) bioinstrumentációs mérését Tewameter alkalmazásával végezték el.
Eredmény
A kezeletlen oldalhoz képest a Bio-Oil gél száraz bőrre készítmény statisztikailag szignifikáns javulást eredményezett a szárazság klinikai osztályozásában a SKICON mérések és a Corneometer mérések eredményeiben minden időpontban, valamint a Tewameter mérésekben a 14. kezelési napon és a 3. regressziós napon. A szárazság klinikai osztályozása terén az alanyok 82%-ánál statisztikailag szignifikáns javulás igazolódott már két nap után. Két hét után az alanyok 100%-ánál statisztikailag szignifikáns eredmény mutatkozott, és a javulás mértéke a 2. napon észleltnek csaknem háromszorosa volt. Három nappal a kezelés leállítása után az alanyok 93%-ánál maradt fenn statisztikailag szignifikáns javulás a vizsgálat kezdetéhez képest.
Száraz bőrű felhasználói vizsgálat, 2017
Száraz bőrű felhasználói vizsgálat, 2017
Vizsgálóhely
Ayton Global Research, Somerset, Egyesült Királyság.
Célkitűzés
A Bio-Oil gél száraz bőrre készítmény bőrszárazság enyhítésében mutatott teljesítményének felmérése egy 102 főből álló felhasználói vizsgálatban.
Minta
Alanyok: 102 női résztvevő, akiknek a bőre a saját értékelésük szerint „nagyon száraz”. A résztvevők életkora: 18 év és afelett
Módszerek
Kéthetes, egyszeri kihelyezéses, otthoni felhasználói vizsgálat. A résztvevőket arra utasították, hogy naponta alkalmazzák a készítményt tiszta, száraz bőrön. Két rövid kérdőív kitöltésére került sor: az elsőre a készítmény kezdeti alkalmazását követően, a másodikra pedig a készítmény kéthetes alkalmazása után.
Eredmény
Alkalmazás: A résztvevők 94%-a egyetértett azzal, hogy „a készítmény könnyen felvihető”, és 96%-uk egyetértett azzal, hogy „egy kevés is sokáig elegendő”.
Felszívódás: A résztvevők 83%-a egyetértett azzal, hogy „a készítmény könnyen felszívódik a bőrbe”.
Hidratálás: A résztvevők 92%-a egyetértett azzal, hogy „a készítmény alkalmazása után azonnal hidratáltnak érezték a bőrüket”, a résztvevők 80%-a egyetértett azzal, hogy „egész nap hidratáltnak érezték a bőrüket”, 86%-uk egyetértett azzal, hogy „a bőr szárazsága javult a kéthetes időszak során, és 85%-uk egyetértett azzal, hogy „bőrük jobban néz ki, mint a kéthetes időszak kezdetén”.
Összességében: A résztvevők 62%-a egyetértett azzal, hogy „a készítmény jobb, mint bármi, amit korábban a bőrszárazságukra alkalmaztak”.
Érzékeny bőr teszt, 2017
Érzékeny bőr teszt, 2017
Vizsgálóhely
proDERM alkalmazott bőrgyógyászati kutatóintézet, Hamburg, Németország.
Célkitűzés
A Bio-Oil "gél száraz bőrre" készítmény bőrirritációt kiváltó tulajdonságának felmérése.
Minta
Alanyok: 31 résztvevő (26 nő és 5 férfi), akik közül önbevallás alapján 52%-nál érzékeny bőr, 26%-nál IV-es típusú allergia (a kozmetikai összetevők kivételével), és 48%-nál atópia állt fenn. A résztvevők életkora: 20 – 70 év
Módszerek
Randomizált és kontrollált. Három terület értékelésére került sor: az egyik területre ioncserélt vizet vittek fel (negatív kontroll), a másik területen Bio-Oil gél száraz bőrre készítményt alkalmaztak, a harmadik területre pedig nátrium-dodecil-szulfát (SDS) 1%-os oldatát vitték fel (pozitív kontroll – ismert bőrirritáló anyag). A tesztkészítményeket egy alkalommal alkalmazták a hát bőrén 24 órán keresztül egy epikután tapasz tesztsorozat alkalmazásával. Az elsődleges bőrirritáció felmérésére szolgáló vizuális értékelést képzett értékelő végezte el 15 perccel a tapaszok eltávolítása után, majd 24, illetve 48 órával a tapaszok eltávolítása után. A bőrreakciókat 0 és 4 közötti skálán osztályozták (ahol a 0 jelenti azt, hogy nincs reakció, a 4 pedig azt, hogy nagyon vörös és gyulladásos reakció látható).
Eredmény
Egyik alanynál sem lépett fel mellékhatás a vizsgált készítménnyel szemben, és a pontszámok megegyeztek a negatív kontroll pontszámaival: a vizuális pontszám minden alanynál, minden időpontban 0 (nulla) volt. A bőrre vonatkozó tolerálhatóság (irritáció) szempontjából tehát a Bio-Oil gél száraz bőrre készítmény „nagyon jó”-nak ítélhető.
Komedogenitást ellenőrző vizsgálat, 2018
Komedogenitást ellenőrző vizsgálat, 2018
Vizsgálóhely
proDERM alkalmazott bőrgyógyászati kutatóintézet, Hamburg, Németország.
Célkitűzés
A Bio-Oil gél száraz bőrre készítmény comedo kialakulását kiváltó tulajdonságának felmérése.
Minta
Alanyok: 24, aknéra hajlamos bőrű résztvevő (17 nő és 7 férfi). A résztvevők életkora: 24 – 56 év
Módszerek
Randomizált és kontrollált. A tesztelt készítményt (lefedett területen) és két negatív kontrollt (kezeletlen terület (A) és kezeletlen, de lezárt terület (B)) véletlenszerűen rendeltek három tesztelt területhez a hát felső részének aknéra hajlamos régiójában. A tesztelt készítményt négy héten keresztül hetente három alkalommal alkalmazták ugyanazon a tesztterületen (összesen 12 alkalmazás). A vizsgálat végén mindegyik tesztterületen egy bőrfelszíni biopsziát végeztek Marks és Dawber módszerét követve. A megnagyobbodott microcomedók jelenlétét az értékelő számára maszkolt módszerrel értékelték Mills és Kingman osztályozóskáláinak alkalmazásával.
Eredmény
Igazolódott, hogy a Bio-Oil gél száraz bőrre nem komedogén, és szignifikánsan jobb eredményeket ad, mint a két negatív kontroll.
Okklúziós hatás vizsgálat, 2018
Okklúziós hatás vizsgálat, 2018
Vizsgálóhely
Rigano Laboratories, Milánó, Olaszország.
Célkitűzés
A Bio-Oil gél száraz bőrre készítmény okklúziós hatásának, ezáltal azon képességének kísérletes meghatározása, hogy a transzepidermális vízvesztés (transepidermal water loss, TEWL) csökkentése révén képes-e elősegíteni a nedvesség visszatartását a bőrben.
Módszerek
Ismert mennyiségű vizet helyeztek az emberi bőr felületi tulajdonságait modellező, Vitro-Skin™ -nek nevezett félig áteresztő membránnal lezárt lombikokba. A készítményt felvitték a membránra, és az idő függvényében megmérték a lombikokból távozó víz mennyiségét. Az eredményt összehasonlították a semmilyen készítménnyel nem kezelt membránnal lezárt kontroll-lombikokból távozó vízmennyiséggel.
Eredmény
A vízgőz-áteresztési arány (water vapour transmission rate, WVTR) vizsgálati módszer szabványos teszt a készítmények okklúziós hatásának mérésére. A WVTR értékének csökkenése azt jelzi, hogy az adott készítmény okklúziós hatással rendelkezik. Kimutatták, hogy a Bio-Oil gél száraz bőrre készítmény Vitro-Skin™ membránon alkalmazva statisztikailag szignifikánsan csökkenti a WVTR értékét a kezeletlen kontrollal összehasonlítva, ami azt jelzi, hogy a Bio-Oil gél száraz bőrre készítmény elősegíti a bőr nedvességtartalmának megőrzését.